Ki volt az, aki gyermekként temetkezési szolgáltató akart lenni az óvó néni kérdésére? Talán senki. Ez a szakma nincs, de mert szükséges, hogy legyen, hát mégis van. És mert nem merünk kérdezni, mindenfélét gondolunk róla. Én úgy döntöttem, hogy a saját szememmel nézem meg, mi történik egy vármegyei cégnél, a Csongrád Megyei Kegyeleti Kft.-nél egy átlagos napon. Hogyan intézik az utolsó utakat, miben számíthatunk rájuk? Kik segítenek nekünk a legnehezebb időszakunkban?
Reggel háromnegyed nyolckor ott toporgok a bejárat előtt. Mosolygós hölgy, Ibolya fogad. Ma ő a soros irodanyitó kolléga.
Ahogy belépünk, egy kulturált, ízlésesen berendezett, harmonikus ügyféltérbe érkezünk. Ibolya szélesre tárja az ajtót, betessékel és pár perc alatt friss, hűs, őszi illatú levegőt futtat körbe az irodaépületen. A függönyön átszűrődő reggeli fényben együtt fürdenek a szépen gondozott ciklámenek és orchideák.
Olyan benyomásom van, mint mikor egy kellemes családhoz érkezem vendégségbe, pedig az agyam lázasan kutatja a furcsa, misztikus, meg-sem-tudom-fogalmazni milyen belső félelmek elvárásait a hellyel kapcsolatban. Helyette a kollégák érkeznek. Két kegyeleti ügyintéző, az irodavezető hölgy és az ügyvezető úr.
A fejemben elrendeződött az irodai munkatársak kérdése, de a fiúkat (egymás közt így emlegetik a temetésszolgáltató, sírásó, elhunytszállító feladatokat végző munkatársakat) sehol sem látom.
– Ma nem lesz temetés? – teszem fel a nekem logikus kérdést.
– Ó, dehogynem, több is, ezért a fiúk már kint kezdtek a temetőben. Ilyenkor vagy sírt ásnak, vagy egy délelőtti temetéshez készülnek elő.
– Mikor indul a napjuk ilyenkor?
– Nyáron reggel ötkor, ha sírt kell ásni, hogy ne a nagy melegben kelljen ezt az embert próbáló feladatot megcsinálni. Télen változó. Olyankor az összefagyott vagy éppen a nyirkos, csúszós talaj miatt kezdenek korábban, hogy biztosan végezzenek az ásással.
A napkezdésnek fontos része az éjszakás munkatársak beszámolója, így, ha a család felkeresi az irodát, már hasznos információkat kapnak a Csongrád Megyei Kegyeleti Kft. munkatársaitól. Ugyanekkor egyeztetés történik a napi feladatokkal kapcsolatban is.
Közben csörögni kezdenek a telefonok. Egy pillanat alatt elfoglalt lett mindenki. Az egyik ügyintéző türelmesen válaszol a vonal túlvégéről érkező érdeklődő kérdésekre, a másik hölgy a kórházzal egyeztet egy folyamatban lévő ügyben. A 8.30-ra már bejelentkezett és meg is érkezett családot a harmadik kolléganő ülteti le. Megkezdődik egy fájdalmas, de szükségszerű intézkedés. Nem akarok zavarni, és meg is beszéltük, hogy itt csak a folyamat elején és a búcsúzáskor lehetek jelen, hiszen ez a fajta ügyintézés a lelki intimitás mezsgyéjén olykor át-átbillen. Az ilyenkor felmerülő kérdések sokszor tényleg ügymeneti szintűek, de a kellékválasztás már erősen érzelmi töltetű. Ehhez a Csongrád Megyei Kegyeleti Kft. ügyintéző munkatársai tréningezve vannak és egyre több a mögöttük álló tapasztalat is, de ami talán a legfontosabb, hogy segítő és empatikus beállítottságú személyiségtípust követel e munkakör. Az érzelmi terheltségről később beszélve, az ügyintéző munkatársak elmondták, hogy lelkileg nem lehet teljesen kivonódni – pontosan az ügyfélre való ráhangolódás miatt –, de mindig tudnak és kell is egy érzelmi távolság, amit megtartanak minden esetben. Így lehet empatikusan, de tudatosan vezetve a folyamatot végighaladni e nehéz szakaszon a temetést ügyintéző családdal. A munkát azonban zárórakor itt hagyják, haza már nem viszik az esetek hangulatát.
A család halkan válaszol, a telefon azonban élesen csörög. A reggeli eligazítást sokszor felülírja az élet… vagyis a halál. Most éppen vidékre kell menni, a halált megállapító orvos beszél a vonal túlvégén.
A temetésekre mindig megvan a beosztás, az szent és sérthetetlen, hiszen olyan nincs, hogy egy utolsó út a szolgáltató miatt késlekedjen, netán elmaradjon. A napközbeni elhunytszállítás azonban kiszámíthatatlan, a búcsúztató szertartáson kívül minden más feladatkört felülír. Így, ha mondjuk fűnyírás vagy temetőtakarítás idejére esik az elhunytszállítás időpontja, azonnal újratervezésre van szükség. Éppen ezért a temetésszolgáltató kollégák és az irodai dolgozók egész munkaidő alatt szoros munkakapcsolatban állnak egymással.
Az ügyintéző hölgyek a külső szolgáltatókkal is napi szintű kapcsolatot tartanak fenn, hogy a családoknak minél egyszerűbb, minél kevesebb helyszínen történő ügyintézési procedúrán kelljen végighaladniuk. Így a hatósági ügyintézéseket kézben tartják, a napi- és hetilapban feladott hirdetéseket felveszik, azaz nem kell külön elmenni az anyakönyvi hivatalba vagy az adott újság szerkesztőségébe. A kolléganők segítenek megfogalmazni a gyászhíreket, idézeteket ajánlanak, igény esetén fotót szkennelnek be, vagy fogadnak elektronikus úton.
A korral haladva, online is jelen van a cég, így a közösségimédia-felületükre is kérhető gyászértesítő vagy köszönetnyilvánító poszt. A kéréseknek megfelelően az ügyintéző hölgyek egyedi, szépen megkomponált gyászjelentést szerkesztenek, amit a cég hivatalos Facebook-profilján 24 órán belül publikálnak is.
Az ebédidő közeledtével a hátsó helyiségek egyikében kialakított kiskonyha asztalánál sorra cserélődnek a kollégák. Legtöbbjük hazait fogyaszt ebédre, így a „menüsor” ínycsiklandó illata lengi be a takaros étkezőt.
Ebéd után elcsendesedik az irodai forgalom, ám a fiúk ma már a harmadik temetésre indulnak. A vásárhelyi talaj nehéz és kemény. Ezt a sírgödröt egy nappal korábban ásták ki, mert a mai három szertartás mellett erre nem lett volna idejük. Indulnak. A ravatalozóba szállítják az elhunytat, elhelyezik a koszorúkat, beállítják a hangosítást, lélekben is felkészülnek valaki utolsó útjára. Ez nekik is érzelmi megterhelés. Talán senki nem látott annyi szomorúságot, mint ők. Munkájuk a lelki jelenlét mellett nagyon sok figyelmet követel. Egyszerűen nem hibázhatnak. Minden temetésnek zökkenőmentesnek, szépnek kell lennie, úgy, mintha ők, a temetésszolgáltatók ott sem lennének. Mégis a szertartás gyakorlati kivitelezése nagyrészt rajtuk múlik. Tapintatosak, megértőek és főleg szakmailag felkészültek. A párosával dolgozó fiúk már egymás pillantásából értik, mit akar a másik. Nekik ezt is tudni kell, nem beszélgethetnek munka közben.
A kemény fizikai munka mellett a segítő jelenlét számukra is egyértelmű része a feladatkörüknek. Sokszor ők találkoznak először az elhunyt családjával és utoljára is, a búcsúztatáskor. Olykor a különleges temetési szokásokhoz is igazodniuk kell, akár a napnyugtáig tartó búcsúztatásokat is végig kell kísérniük. Egy dolog azonban nekik is nehéz: amikor gyermeket kell temetni. Ebben egyetértenek.
Közben az irodában folyik a papírmunka és a hatóságokkal, kórházakkal, áruszállítókkal az egyeztetés. A halálhoz érzéseinkben odaillesztett dermedtség, mozdulatlanság szavak csak a temetőben nyernek létjogosultságot. Itt, a temetkezési vállalkozás irodájában, ha nem is harsányan, de tevékeny háttérmunka folyik, hogy az utolsó utak méltósággal, a gyászolók fájdalmát tiszteletben tartva, kegyeletteljesen történhessenek meg.
Nem, nem volt semmi félelmetes ebben a közegben. Minden dolgozó elhivatottan tette a dolgát. És hogy mit éreztem úgy legbelül? Hogy a lehető legjobb kezekben leszek, ha egyszer eljön az én időm.
Írta: Varga-Komlódi Gabriella
