A hagyománnyá lett szakmai megmérettetés idén szeptemberben ismét sikereket hozott cégünknek. A 2017-es győzelem után immár két csapattal érkeztünk a verseny színhelyére, Dunaújvárosba. Az új, löszös talajviszonyok és a tavaly óta csak nagyobbra nőtt, 12 csapatos mezőnyben a Krucsai Zsolt és Szűcs László párosítású csapatunk az előkelő második helyet szerezte meg.
A Csonka István és Papp András által alkotott teamünk viszont rekorder lett, mert bár a kilencedik helyen végeztek, de egyikőjük 62 éves kora és mindkettejük versenyszelleme miatt, a legnagyobb tiszteletet és elismerést vívták ki a szakma és a nézők szemében egyaránt.
A verseny csak fizikálisan volt nehéz, a mindennapokban viszont mindez eltörpül a lelki helytállás mellett. Büszke vagyok kollégáimra, akikre a gyászoló családok mindig számíthatnak. – mondta Varga György cégünk ügyvezetője és a Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesületének elnökhelyettese.
A versenyről készült videófelvétel a Vásárhelyi televízió hiradójának 11:15 percnél látható.